💡 TERMÉKSZŰRŐ 💡

Használd a szűrőt és találd meg kedvenc fa kirakód méret, csomagolás, nehézség, vagy témakör szerint!

Gyereknek 3–7 éves korig

Ebben a korban minden nap egy új felfedezés. A 3–7 éves gyerekek számára készült puzzle-jeink színesek, játékosak és tele vannak vidám formákkal. Egyszerűbb elemekkel és nagyobb darabokkal kifejezetten nekik álmodtuk meg, hogy örömmel fedezzék fel a kreatív játék világát.

✨ Játék közben tanulás
A kirakóval nem kell erőltetni a figyelmet: a gyerekek maguktól merülnek bele, miközben fejlődik a gondolkodásuk, megtanulják felismerni a mintákat, és megtapasztalják, hogy az apró részekből hogyan áll össze egy egész.

✨ Mozgás a kis kezeknek
A darabok illesztése olyan, mintha apró építőkockákból raknának össze egy mesét – közben fejlődik a kézügyességük, és minden mozdulat erősíti a finommotorikát.

✨ Varázslatos képek, valódi élmény
Amikor elkészül a puzzle, a gyerekek büszkén mutatják meg a saját alkotásukat. Ez a kézzel fogható végeredmény sokkal többet jelent számukra, mint bármelyik képernyőn látott rajzfilm.

✨ Közös pillanatok
A kirakózás nem csak a gyereknek élmény – a szülők is bekapcsolódhatnak. Együtt játszani, nevetni, és megosztani az örömöt: ezek a pillanatok válnak felejthetetlen emlékké!

A 3–7 éves gyerekeknek készült puzzle-jeink egyszerre mesések, játékosak és fejlesztőek. Olyan élményt adnak, ahol a tanulás természetesen történik – miközben minden kirakás egy új kaland.

Tovább olvasom >

Csintalan kiscica fa puzzle

9 690 Ft-tól
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Játékos kiskutya fa puzzle

9 690 Ft-tól
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Huncut róka fa puzzle

9 690 Ft-tól
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Bűbájos Sellő fa puzzle

9 690 Ft-tól
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Falánk maci fa puzzle

9 690 Ft-tól
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Varázslatos póni fa puzzle

9 690 Ft-tól
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezt mondják vásárlóink

Vásárlói vélemények

4.97
961 vélemény alapján
5
98%
938
4
2%
15
3
1%
7
2
0%
0
1
0%
1
1 2 ... 107
Kosárnyi cicakölyök fa puzzle photo review
Anna
2026.10.06.
A legaranyosabb puzzle, amivel eddig találkoztam. A színek nagyon szép élénkek benne és nagyon aranyosak a különleges formák is.
Hasznos? 0 0
Anita
2026.09.25.
Szuper!
Ajádnékba vettem, nagyon szép tökéletes
Hasznos? 0 0
Márk
2026.09.11.
Kiváló
Hasznos? 0 0
Darnyik É
2026.09.08.
Értékelés
Egyenlőre nem bontottam ki mert ajándék lesz.A doboz igényes szépen becsomagolt.A szinei tetszetősek jó kedvre deritenek.
Hasznos? 0 0
Félelmetes sárkány fa puzzle photo review
Julia
2026.09.05.
Valóban félelmetes 🙂 nem volt könnyű, de élveztem minden percet, míg kiraktam. Köszönöm
Hasznos? 2 0
János
2026.08.06.
Hasznos? 0 0
Viktória
2026.07.23.
Hasznos? 0 0
Leila
2026.07.21.
Szuperség
Remek kirakó, kreatív, mutatós és nagyon jó szórakozás.
Hasznos? 1 0
Gerhard O
2026.07.06.
Nagyon igényes, szépen kidolgozott a puzzle.
Ajándékba vettem már 2 félét, örültek az ünnepeltek!
Hasznos? 4 0
1 2 ... 107

Vásárlóink kedvenc fa kirakói

Legújabb fa kirakók

Puzzle Ragasztó Szett

Alakítsd át kedvenc kirakódat egyedi, stílusos fali dísszé!

A szett mindent tartalmaz, amire csak szükséged lehet, hogy a kész kirakóból percek alatt csodálatos fali dekorációt varázsolj.

90 napos, 100%-os pénzvisszafizetési garancia

Mi vállaljuk a kockázatot helyetted.

Add le rendelésed nyugodtan, próbáld ki, és ha bármilyen okból nem vagy maradéktalanul elégedett, csak írj egy emailt és mindenben segítünk, vagy kérdés nélkül visszautaljuk a vásárlásod összegét.

Vásárlóink kevesebb mint 0.25%-a él a pénzvisszafizetési garanciával.